

HEGYPÓZ /TÁDÁSZANA/ – Síva hegyi hajléka
Mit erősít? ⇒ szilárd alap, figyelem, stabilitás
Sok ezer évvel ezelőtt pusztító aszály sújtotta a földet. A víz az élet alapia; a szárazság halált es pusztulást hoz. Így hát a teremtmények kiszáradtak, a növényvilág elhervadt, az emberek pedig nyomorogtak. A földistennő, Prithvi a földgolyó szenvedő teremtményeiért aggódva az égiekhez kiáltott. Visnu, a világ fenntartója es örzője meghallotta kiáltását, és azonnal elindult, hogy megoldást találjon a szörnyű problémára. Mivel nem tudta, mitévő legyen, elindult Brahma, a világegyetem teremtőjenek lakhelye felé, akinek feltétlenül tudnia kellett a megoldást. Megérkezésekor egy dübörgő hang fogadta: „Üdvözöllek, Visnu úr!” Előtte, a mennyei lótuszon maga Brahma ült, ragyogóan, ám ráncosan, és mind a négy fejéről selymesen ősz haj omlott vállaira.
– Már vártalak – mondta Brahma.
Visnu tiszteletteljesen meghajolt, es azonnal előadta a szörnyű helyzetet, majd könyörögve fordult Brahmához.
– Nem szabad hagynunk, hogy a földi birodalom elpusztuljon! Minden lény itt dolgozza ki karmáját. Tennünk kell valamit, de nem tudom, mit. Neked bizonyára van valami ötleted, nagyapa, hiszen te teremtetted a földet és a kozmoszt.
– Nos, nekem úgy tűnik, hogy aszályos időkben – válaszolta Brahma nyugodtan, négy szakállát felváltva simogatva – a megoldást egyedül a víz jelentheti.
– De Uram, semmi víz nincs a földön!
– Nos, akkor máshonnan kell vizet szerezned, nem igaz?
– Máshonnan? – kérdezte Visnu tanácstalanul, és egyre jobban elkeseredett.
– Sok birodalom és sokféle lény van dicsőseges teremtésemben! Keresd meg a nagy égi folyót, Gangát, és kérd meg, hogy szálljon alá a földre. Ő szolgáljon megoldásként minden problémádra – azzal Brahma visszatért meditációjához, Visnu pedig eltávozott, hogy megkeresse Gangá birodalmát.
Egy idő után Visnu meg is érkezett Gangá lenyúgöző lakhelyére, aki szivesen fogadta őt. Amikor azonban Brahma elmonata látogatása okát,
Gangá gőgösen felnevetett, és így válaszolt:
– A földre! Oda le? Azt várod, hogy elhagyjam a mennyeket, és leereszkedjek ilyen alantas birodalmakba? Még ha hajlandó lennék is leereszkedni, hatalmam túl nagy. Alászállásom kettétörné a kiszáradt és törekeny föld arcát. Nem, ez nem történhet meg.
Visnu csüggedten búcsút vett Gangától, es visszatért Brahmához.
– Ilyen hamar vissza is tértél, Visnu? – kérdezte Brahma. Visnu elmesélte, hogyan járt, és ismét segítségért könyörgött. Brahma megvakarta mennyei fejét, és hangosan azt mormolta:
– A nagy Gangá valóban összetörheti a földet, ez igaz. Hmm.
Aztán, felrázódva töprengéséból, felnézett Visnura, és igy szólt:
– Még nem tudom a választ erre a dilemmára, de az intuícióm azt súgja, hogy a hatalmas Sivát kell megkeresned, ő tudni fogja, hogyan kell eljárni.
Visnu köszönetet mondott Brahma nagyapának, és sietve elindult Siva hajléka felé. A földi világ magaslatán, a Himalája-hegységben talált rá a nagy jógira, aki mély meditációba merült. Az állatbőrbe öltözött, testét szent hamuval beszórt Siva kegyesen megszakította kozmikus transzát, és félig kinyitotta égi szemeit, mikor észlelte Visnu érkezését.
– Dicsőség Sivának, a Jógik Urának! – szólt Visnu meghajolva.
– Légy üdvözölve Visnu, a föld védelmezője! – válaszolta Siva, viszonozva a tiszteletet. Siva örökké éber harmadik szeme tisztában volt Visnu helyzetével, így szolt:
– Térj vissza Gangához, es mondd meg neki, hogy járuljon ide elém a Himalajába. Mondd meg neki, hogy elvárom az alászállását. A többiről majd én gondoskodom – azzal visszatért meditációjához. Visnu tiszteletteljesen elbúcsúzott urától, és tökéletesen bizva abban, hogy Siva kezelni tudja majd a helyzetet, visszatért Ganáa lakhelyére, hogy átadja az üzenetet.
– Az Úr Siva arra kért, hogy szálljak alá? – kérdezte Gangá csodálkozva. – A Pusztítónak csak nem mondhatok nemet – töprengett hangosan. – De mi lesz a földdel? Hogyan fogja kibírni hatalmas erőmet? Mindazonáltal, ha Siva azt mondja, szálljak alá, akkor alászállok, a többi már legyen a ti gondotok.
Gangá tehat büszke volt, mint mindig, de elég bölcs is ahhoz, hogy eleget tegyen Siva kérésének, igy levetette magát az égből, alászállt a földi síkra, és egyenesen Siva hajléka felé áramlott, bár biztos volt benne, hogy kettészakítja a földet. Siva úgy helyezkedett el, hogy Gangá tomboló ereje a saját fejére zúduljon. Így, ahogy az égi folyó leereszkedett, lelassult és nyugodtan ért földet az úr jógikus jelenlétének köszönhetően. Még az idő is lelassult, mintha a tér egésze Siva fejére koncentrálódott volna. Siva mámorító jelenlétében Gangá úgy érezte, hogy ő maga nem több, mint harmatcsepp a férfi hajfürtjei között. Egy örökké tartó pillanatig elidőzött a férfinél, majd mámorosan lecsúszott a testén, hódolattal és szeretetteljes tisztelettel illetve lábait, mielőtt tovább folytatta volna útját a Himalájában, hogy megnedvesitse és megáldja a földet. A Gangesz így szállt tehát alá a földre, ahol a mai napig számtalan lelket táplál és tisztít meg Siva stabilitást adó kegyelme által.
A tádászanában nem csak a lábak állak úgy, mint a fa gyökerei, hanem a felegyenesedett törzs is, lehetővé téve, hogy az életnedvek függőleges áramlása áthassák a jógi lényét a gerinc mentén.