Kismama és baba mama jóga oktatóképzés

Videó lejátszása

Miről szól a kismama jóga oktatóképzés?

A kismama jóga oktatóképzés módszertana távol-keleti és más természeti népek technikáiból származik, a várandósság során felmerülő akadályok elhárításához, valamint a szülés megkönnyítésére koncentrál.

Sokszor találkoztunk azzal a problémával, hogy a szülés után nem tudja a kismama, itt már anya hogyan idomuljon az új jövevényhez. Nehéz megfelelnie az anya és feleség szerepnek egyszerre. Az áldott állapotnak köszönhető testi-lelki változások (elhízás, narancsbőr, szülés utáni depresszió, levertség stb…) következtében a kismamáknak- anyáknak jobb, ha ugyan azzal az oktatóval jógázhatnak a szülés után is, mint előtte.

A nehezebb időszakon tudja átsegíteni a jól felkészült és szakképzett Kismama és baba mama jógaoktató az anyukát. Mivel a Kismama Jógára járó hölgyek nagyobb része igényt tart a szülés után is a Jóga áldásos hatásaira, ezért szívesebben tér vissza ugyan ahhoz az oktatóhoz, akivel a szülés előtt dolgozott együtt, mint hogy el kezd keresni valakit és próbálja a szülés után  felépíteni a jó kapcsolatot és bizalmat.

Magyarország legteljesebb Kismama oktatóképzése és Baba mama jógaoktató képzése! Nemzetközi akkreditációval.

Kinek ajánljuk?

  • A képzés azoknak szól, akik szeretnének a várandósság és szülés idejét élő kismamákkal foglalkozni, kismama jógát oktatni, valamint a szülés után visszatérő, most már anyáknak és babájuknak további segítséget és törődést nyújtani a jóga által.
  • Jógaoktatóknak,
  • Védőnőknek,
  • Szülésznőknek, dúláknak,
  • De babát váró kismamáknak, és kisbabás édesanyáknak is (magaddal hozhatod a babádat).
  • Ez a mozgásforma kiválóan elsajátítható azon kismamák részére is, akik nem járatosak a jógában.

Kinek nem ajánljuk?

  • Azoknak akik felelőtlenek. (Itt nem csak az anyára, hanem a pocakjában növekvő babára is felelősséget kell vállalni.)
  • Azoknak akik nem család centrikusak. (Fontos, hogy tudd itt találkozol mindennel ami egy családhoz tartozik, és neked megértőnek és segítőkésznek kell lenned.)
  • Akik nem bírják a “szellemi” terhelést. (A kisbabák nem mindig kiegyensúlyozottan érkeznek az órára, és ez adott esetben az oktatóképzésre is igaz lehet.)
  • Akik csak egy jó üzleti lehetőséget keresnek.

A képzés tematikája:

Kismama Jóga oktatóképzés:

  • A várandósság és szülés anatómiája, és élettana: Tisztában leszel azzal, hogy egy várandós kismama milyen testi változásokon megy keresztül, és neked mi a dolgod, hogy ezekre a változásokra felkészítsd és így megkönnyítsd a szülést, és a szülésig tartó időszakot.
  • A várandósság pszichológiája: Felkészítünk arra, hogy a testi változások milyen lelki következményekkel járnak, és neked mint jóga oktatónak, milyen eszközök állnak a rendelkezésedre, hogy átsegítsd a kismamákat ezen a sokszor nehézkes időszakon.
  • Kismama jóga elmélete, és gyakorlata: 
  1. Ászana: Megtanulod, hogyan kell módosítani a Hatha Jóga ászanákat egy kismamának.
  2. Gyakorlatok: Melyek a javallott és ellen javallott jóga gyakorlatok az élet ezen időszakában.
  3. Légzés-Pránajáma: Milyen speciális légzőgyakorlatokat alkalmazhatsz a várandóság alatt a szülés megkönnyítésére.
  4. Megelőzés: A medence alapi izmok tornáját is megtanulod, hogy a várandóság alatt fellépő problémákat el tudja kerülni a kismama, pl: hüvelygyengeség, akaratlan vizelet vesztés, széklet és szél visszatartási problémák, (stressz inkontinencia)
  5. Relaxáció: Megtanulod, hogy a lelki változásokon amin egy kismama át megy, milyen speciális relaxációs-meditációs gyakorlatokkal tud felül emelkedni, és megélni az anyaság és a szülés gyönyörűségét a maga teljes valójában. (imaginációs, vizualizációs technikák.)
  • Oktatás elmélete, módszertana: A kismama jóga egy speciális mozgás és terápiás forma, melyet az ősi időktől alkalmaznak a várandós kismamák felkészítésére. Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a különleges testi és lelki állapot miatt, a tematikára. Elsajátítod a tanfolyamon, hogy milyen lépések szerint, mely módszerekkel tudsz és érdemes haladnod a tanítás és felkészítés során.
  • A várandósság alatti életmód, táplálkozás és természetgyógyászati módszerek: Ezen a tanfolyamon megtanulod, hogy a jóga ászanákon kívül, milyen természetes megoldásokat tudsz javasolni a várandóság alatt felmerülő problémákra.

Baba Mama Jóga oktatóképzés:

  • Jóga gyakorlatok babákkal: Megtanulod, hogy miként vond be a babát a jóga gyakorlásába már 6 hetes kortól. Milyen különbségek vannak az egyes fejlődési időszakok között és ezt hogyan tudod figyelembe venni a jóga oktatás során, mind a két baba korcsoportban:
  1. Kisbabás jóga (6hét-8hónap közötti babák)
  2. Nagy babás jóga (8 hónapos-2év közötti babák)
  • Egészségfejlesztő gyakorlatok: Olyan technikákat fogsz megismerni, amelyekkel egy szülés után lévő anyukát és a babáját megfelelő egészségi állapotba hozhatod.
  • Mozgáskoordinációs gyakorlatok babákkal: Figyelembe véve a babák mozgásfejlődéses időszakait, olyan gyakorlatokat alkalmazhatsz, melyekkel nagyban segítheted az ezen irányú fejlődést.
  • Baba-Mama kapcsolat: Miután a baba és mama együtt dolgoznak, kettejük között a harmónia sokkal kiegyensúlyozottabb lesz. A mamát megtaníthatod, hogy miként érezze a babát, miként alkalmazkodjon a baba igényeihez erőltetés nélkül. Ettől a baba is sokkal jobban fogja érezni magát, mert érzi a törődést.  Ráadásul a baba így már életének kezdeti időszakában megtapasztalja, hogy a mozgás öröm.
  • Mondókák, versek: Vidám hangulat, feszültségoldás, gátlások legyőzése,  a babák bevonása a mozgásba vidám hangulatú “mantrákkal” “versekkel”
  • Tejtermelést serkentő gyakorlatok
  • Relaxáció babával: Segítesz megteremteni és elmélyíteni a baba és a mama közti szeretetteljes harmonikus lelki kapcsolatot.
  • Babamasszázs: Az érintéssel a baba és a mama között erősödik a kapcsolat, valamint ezzel tudod a babát  felkészíteni a jógára.
  • Szoptatási ismeretek: 

Mit fogsz Kapni:

  • A tanfolyam jegyzeteit
  • Hivatalos Kismama és baba mama nemzetközi jógaoktatói oklevelet

A képzéshez szükséges eszközöket biztosítjuk!

Óralátogatás(hospitálás):

6 alkalom (3 kismamás és 3 babás mamás) jógafoglalkozás látogatása kötelező része a tanfolyamnak, amit egy hospitálási naplóban kell vezetni. Ezt a képzés első napján adjuk ki.

Amennyiben nálunk szeretnéd az órákat látogatni, úgy mozgásközpontunkban 20% kedvezményt biztosítunk a heti rendszeres jógafoglalkozások árából a jelentkezési díj befizetését követően, a képzés kezdetétől a végéig, melyek akár online módon is teljesíthetők a https://online.sarasvati.hu/ felületen elérhető órák közül. 

A képzés oktatói:

dr. Kotroczó Anikó – Alternatív gyógyászat doktora – jóga, és ayurvéda szakirányban; Vaisnava jógamester, Ayurvédikus jógaterapeuta, Birthlight kismama és baba-mama jógaoktató, Egészségfejlesztő terapeuta, Grand master (5000 órás) jóga oktató.

A képzésen még találkozni fogtok további profi oktatókkal, úgy mint Szülész-nőgyógyász, Szoptatási tanácsadó, Kommunikációs tréner, Védőnő.

A képzés időpontja:

Nyári INTENZÍV képzés időpontja:

  • 2020. július 15-19. (szerda-vasárnap)
  • 2020. július 30- augusztus 02. (csütörtök-vasárnap)
  • + 1 vizsganap 2020. augusztus 16-án.

Őszi képzés időpontjai: 

  • 2020. szeptember 12-13.
  • 2020. szeptember 26-27.
  • 2020. október 10-11.
  • 2020. október 31- november 01.
  • 2020. november 21-22.
  • 2020. december 12-13.
 

Az oktatás a képzési napokon 9 órától 16 óráig tart.

A következő képzés: 2021. tavaszán indul. Időpont hamarosan. 😊

A képzés helyszíne:

Sarasvati Oktatási Központ, Budapest IV. kerület, Gábor László utca 3/b.

A képzés díja:

A képzés díja egy összegben befizetve: 169.000.- Ft

Részletfizetés lehetséges maximum 3 részletben! Ez esetben a képzés díja: 189.000.- Ft.

Részletfizetési adatlapot itt lehet letölteni. 

Jelentkezésedet 50.000.- Ft előleg befizetésével erősítheted meg a Sarasvati Worldwide Ltd. OTP Banknál vezetett 11742087-29902169 számú bankszámlaszámára  tudod utalni. A fennmaradó összeget egy összegben vagy részletekben tudod befizetni.

Jelentkezés és egyéb információk:

Jelentkezni a csatlakozási gomb megnyomásával, és a részvételi díj megfizetésével lehet.
 
Sarasvati Worldwide Ltd. magyarországi fióktelepe OTP Bank : 11742087-29902169
IBAN szám: HU87 1174 2087 2990 2169 0000 0000
SWIFT/BIC Code – OTPVHUHB
 

További információ: jelentkezes@sarasvati.hu e-mail címen, vagy a 70/426-3444-es telefonszámon.

 A képzés sikeres elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.

Lehetőség van a nemzetközi Yoga Alliance által kiállított oklevél igénylésére is, mely egyben fényképes regisztrációt is jelent. Ennek összegét a képzés díja nem tartalmazza, ez külön fizetendő.

COVID-19 tájékoztató: amennyiben a vírus helyzet miatt ismételt kijárási korlátozás, vagy tilalom lenne, úgy a képzés az online oktatási felületünkön továbbra is zökkenőmentesen folytatódik! 🧘‍♂️😊

Vizsga időpontja:

Nyári intenzív képzés vizsga időpontja: 2020. július 26.

Őszi képzés vizsga időpontja: 2021. január 10. 

Hallgatók felvételének feltételei:

Szakirányú tanulmány nem előfeltétel, hiszen az egyes tantárgyak tartalmát a hallgató alapszintről ismeri meg.

Jógaoktatói végzettség, vagy intenzív jógás múlt természetesen előnyt jelent.

Jelentkezés a képzésre

Add meg a neved, e-mail címed, telefon számod, majd fizesd be a képzés díját! A regisztrációd mivel limitált a résztvevők száma, akkor lesz végleges, ha befizetted az időpont szerint aktuális díjat. Ha sikerül jelentkezned, azt kiírja a honlap, valamint kapsz egy levelet a megadott e-mail címedre a további részletekről! Jelentkezéseddel elfogadtad a Sarasvati Oktatási Központ ÁSZF-jét (általános szerződési feltételek).

Scroll to Top