9 napos intenzív Ashtanga jóga oktatóképzés

Az Ashtanga Jóga Oktatóképzés terápiás fókusszal képzés a Yoga Alliance India (YAI) szakmai felügyelete alatt álló akkreditált képzés. Az Ashtanga jóga oktatóképzést a nagy tapasztalattal rendelkező Deepak Anthwal és Dr. Kotroczó Anikó ayurvédikus jógaterapeuta vezetik. A kurzus sikeres befejezésével a hallgatók a Yoga Alliance (YAI) által validált oklevelet kapnak.

ashtanga jóga

Eddigi tapasztalataink...

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy az ashtanga jógát gyakorlók is küzdhetnek különféle mozgásszervi problémával, sérüléssel, vagy testi korlátokkal, ami a gyakorlást megnehezítheti. Az első sorozatot úgy is hívják, hogy Yoga Chikitsa, vagyis jógaterápia, de ez sokaknak így is nehézséget okoz.

Ez a képzés azért pont azért jött létre, hogy az Asthanga jóga első sorozatán végighaladva végignézzük az összes ászanát jógaterápiás szempontból, és az egyes ászanákhoz rávezetéseket, kiegészítéseket és könnyítéseket adjunk az adott problémának megfelelően, hogy így is élvezhessük az ashtanga jóga gyakorlását addig, amíg nem tudjuk tökéletesíteni az ászanát.

Mit ad tehát a képzés?

Az elméleti és a gyakorlati részek átfogó és részletes ismereteketeket adnak:

  • az ashtanga jógáról;
  • a pránájámáról, az uddzsájí légzésről és a bandhákról;
  • a fönt említett ashtanga jóga nyolc ágáról;
  • az ashtanga sorozatairól, a Mysore és a vezetett órákkal kapcsolatos ismeretekről;
  • az ashtanga oktatásának módszertana;
  • az emberi test anatómiájáról;

Megtanítjuk:

  • az első sorozatot;
  • az ászanák helyes végrehajtását, lehetőségeiket és variációkat;
  • az ászanák oktatását, javítását;
  • a dristi és a bandhák, valamint a relaxáció és a meditáció jelentőségét és alkalmazásukat.

Kinek ajánljuk?

A jógaoktatói képzésre bárki jelentkezhet, aki gyakorolja az ashtanga jógát, akkor is, ha nincs még oktatói végzettsége, de szükségét érzi, hogy a sorozat ászanáihoz kapjon jógaterápiás kiegészítést és bővebb ismereteket.

A tanfolyam során az Ashtanga Vinyásza jóga rendszer első,  sorozatának helyes kivitelezését és oktatását tanuljuk meg.

A képzés oktatói:

Deepak Anthwal – Master jóga oktató, pandit /hindu pap/

dr. Kotroczó Anikó – Alternatív gyógyászat doktora (jóga, ájurvéda szakirányban), Vaisnava jógamester, Ájurvédikus jógaterapeuta, Birthlight kismama és baba-mama jógaoktató, Egészségfejlesztő terapeuta. Grand master (5000 órás) jóga oktató.

A képzés időpontja:

A 9 napos intenzív képzést három részre bontott ütemezésben lehet elvégezni.  A képzési napokon az oktatás 9-14 óra között zajlik.

  • I. ütem 2023. szeptember 15-16-17. (péntek-szombat-vasárnap)
  • II. ütem 2023. október 20-21-22. (péntek-szombat-vasárnap)
  • III. ütem 2023. december 08-09-10. (péntek-szombat-vasárnap)

A záróvizsga  időpontja: megegyezés szerint, az oktatás első napján

A képzés angol nyelven történik, tolmácsolással.

A képzés helyszíne:

Sarasvati Oktatási Központ, 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 57-61. 2. emelet (Alumíniumgyár épülete)

A képzés díja:

169.000,- Ft egy összegben kifizetve. Részletfizetés maximum 3 részletben lehetséges!

Részletfizetés esetén a képzés díja: 189.000,- Ft. 

Jelentkezést követően a 50.000 Ft (ötvenezer forint) regisztrációs díjat kérjük elutalni, mert ezzel biztosítod a helyedet a képzésen. A regisztrációs díj összege beleszámít a képzési díjba!

Az oklevél kiadásának feltétele az elektronikusan küldött szerződések kitöltése és aláírása!

Jelentkezés és egyéb információk:

A képzési díjat Sarasvati Worldwide Ltd. OTP Banknál vezetett 11742087-29902169 számú bankszámla számára kérjük elutalni. A közlemény rovatba a jelentkező nevét, és a képzés megnevezését kérjük feltüntetni! 

Jelentkezés és további információ: jelentkezes@sarasvati.hu e-mail címen, vagy a +36 70/426-3444-es telefonszámon.

Hallgatók felvételének feltételei:

A képzés létszáma 16 főben limitált. A képzésre való jelentkezés előfeltétele minimum 12 hónapos ashtanga, vagy hatha jóga gyakorlás.

Jelentkezés a képzésre

Add meg a neved, e-mail címed, telefon számod, majd fizesd be a képzés díját! A regisztrációd mivel limitált a résztvevők száma, akkor lesz végleges, ha befizetted az időpont szerint aktuális díjat. Ha sikerül jelentkezned, azt kiírja a honlap, valamint kapsz egy levelet a megadott e-mail címedre a további részletekről! Jelentkezéseddel elfogadtad a Sarasvati Oktatási Központ ÁSZF-jét (általános szerződési feltételek).

Scroll to Top