Számítógépes állapotfelmérés & Terápia

Ájurvédikus konzultáció

Dr. Kotroczó Anikó vagyok, avatott nevemen Maa Sarasvati Devi.

A képzéseim főbb állomásai: 2005-ben egészségfejlesztő terapeutaként diplomáztam, majd 2012-ben vaisnava jógamester szakon végeztem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. 2014-ben a walesi University of Newport egyetemén Social services management szakon szereztem MA diplomámat.

A több, mint 23 éves ájurvéda és jóga tanulmányaim egyik legfontosabb állomása az volt, hogy 2016-ban Indiában megszereztem az alternatív gyógyászat doktora címet.  Ezen belül ájurvéda és jógaterápia szakon tanultam és jelenleg is ezzel foglalkozom. Számomra az ájurvéda és a jóga a mindennapjaim része, vallom a filozófiáját és alapelveit is, hiszen saját magamon is tapasztalom az áldásos hatását. Igyekszem úgy élni az életemet, hogy figyelek a belső hangra. Ez megadja számomra az irányt. 

Azt gondolom, az egészségmegőrzés akkor kezdődik, amikor megértjük azt az alapelvet, hogy saját magunk vagyunk felelősek az egészségünkért. Sőt, a betegségekre és a gyógyulásra ugyanez érvényes. Addig nehezen tudunk meggyógyulni egy betegségből, amíg semmit nem változtatunk a gondolkodásunkon, a hozzáállásunkon, az életmódunkon, a szokásainkon. Az ájurvéda azért csodálatos, mert komplex megoldást nyújt már a kezdetektől fogva. Utat mutat abban hogyan építsük fel a napirendünket, mire figyeljünk évszakváltáskor, mi a számunkra egyénileg megfelelő étkezés, milyen gyógynövényeket és kiegészítéseket érdemes használni…és így tovább…Egy 5000 éves ájurvédikus mondás tökéletesen rávilágít arra, hogy mennyire sokat jelent az, hogy milyen a táplálkozásunk (mit eszünk, mit-mivel párosítunk, mikor eszünk, mennyit eszünk…). Ez a mondás így hangzik: Ha jól étkezel, nem kell orvosra költened. Ha nem jól étkezel, már felesleges orvosra költened.

Az ájurvédában az egészség három alappillérének az áhárát (megfelelő táplálkozás), a vihárát (megfelelő napirend) és az ausadhít (gyógyító terápiák, gyógynövények alkalmazása) tartják. A tanácsadás alkalmával pont ezért nagy hangsúlyt helyezek a  helyes táplálkozás beállítására, a megfelelő személyre szabott életmód kialakítására és az ájurvédikus gyógynövények megfelelő alkalmazására.

A következő problémák esetén fordulhatsz hozzám bizalommal:

  • emésztőrendszeri betegségek
  • nőgyógyászati betegségek (menstruációs problémák, meddőség, ciszta, mióma, endometriózis…stb.)
  • idegrendszeri problémák (pánikbetegség, depresszió, szorongás…stb.)
  • mozgásszervi betegségek
  • bőrbetegségek
  • hormonális betegségek

Illetve akkor is örömmel állok rendelkezésedre, ha életmódváltásban vagy és iránymutatásra lenne szükséged.

 

Hogyan történik az állapotfelmérés?

 

Egy szóbeli kikérdezés és ájurvédikus felmérés történik, ami alapján összeállításra kerül az egyénre szabott kezelési terv. Ennek időtartama 60 perc.

A konzultáció díja: 23.000.- Ft

Jógaterápia

A jógaterápia szerepe

A jóga modern, orvosi felfogása szerint egy olyan mozgásforma, amely az erőre, a rugalmasságra és a légzésre fókuszál a fizikai és mentális jólét fokozása érdekében. Hagyományosabb értelemben azonban a jóga az elme, a test és a lélek harmonizálására összpontosít. Ez a tudomány több, mint 5000 éves múltra tekint vissza és egy kiváló módszer a test-lélek-szellem harmóniájának megőrzésére és visszaállítására.

Mi a jógaterápia?

A jóga tanításainak és gyakorlatainak alkalmazásával a páciens képessé válik arra, hogy a jobb egészség és jólét felé haladjon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jógatechnikákat egészségügyi beavatkozásként használjuk egy adott állapot javítására vagy az általános egészség és jólét fokozására.

A jógaterapeuták más egészségügyi szakemberekhez hasonlóan előzetes konzultációt folytatnak, mielőtt egy egyéni tervet készítenének a páciens igényeinek kielégítésére. A jógaterápia előnyei nagyrészt ugyanazok, mint a hagyományos jógánál, mivel azonban a terápiát a páciens egyedi igényeihez igazítjuk, az előnyök személyre szabottabbak lesznek. Sok orvos és más egészségügyi szakember is ajánlja ma már ezt a módszert annak széleskörű egészségügyi előnyei miatt.

Miért fontos a jógaterápia és mi a célja?

A jógaterápia fontos szerepet tölt be, mint kiegészítő gyógyászati módszer, mivel nemcsak helyreállító, hanem megelőző jellegű is lehet, és bizonyos betegségeket a nyugati orvoslás nélkül is kezelni tud.

A jógaterápia célja egyszerű – a páciensek egészségének és jólétének javítása. A hagyományos jógagyakorlatok alkalmazásával a jógaterapeuták olyan különleges technikákat, pózokat és mozdulatokat ajánlanak, amelyek a páciensek konkrét problémáira összpontosítanak.

A jógaterápia egyéb céljai közé tartozhatnak:

  • A tünetek megszüntetése, csökkentése vagy kezelése.
  • A fájdalom csillapítása.
  • A tünetek vagy a betegség okai megismétlődésének megelőzése.
  • Az általános egészség és jólét előmozdítása.
  • A tudatosság ösztönzése a saját test-elme-lélek egységgel kapcsolatban.

Kinek ajánlott a jógaterápia?

Alapvetően mindenkinek és bárkinek, aki gerincbetegséggel vagy bármilyen mozgásszervi betegséggel küzd. Bár nincs olyan kezelés, amely mindenkinek beválik, a jógaterápia mégis ideális a gerincbetegségek kezelésében. A tapasztalatunk alapján azok, akik 8 héten keresztül mindössze heti kétszer jógáznak, jelentősen javítják az erőnlétet, a rugalmasságot és az állóképességet, ami a legtöbb rehabilitációs program alapvető célja ebben az esetben.

Ezenkívül a jógaterápia légzési és meditációs technikái”relaxációs reakciót” váltanak ki, amely számos tanulmány szerint segít a pácienseknek a fájdalmaik csökkentésében. A jógaterápia a fájdalomproblémákat gyakran kísérő depresszió és szorongás kezelésében is hasznosnak bizonyult. Ezen kívül ez a csodás módszer többek között segíthet a vércukorszint szabályozásában, emésztőrendszeri betegségeknél, kordában tarthatja a szív- és érrendszert, és fontos pszichológiai előnyei is lehetnek a már említett fájdalomcsillapítás, depresszió, szorongás, de akár pánikbetegsége esetén is. A jógaterápia egy nem invazív, költséghatékony kezelés, amely nem igényel gyógyszereket, és szinte bárhol elvégezhető, mégis hihetetlenül jótékony hatásúnak bizonyul a gerincbetegek kezelésében is.

Mikor ajánlott elkezdeni a jógaterápiát?

A jógaterápiát gerincpanaszok esetén az orvosi javaslatot követően mihamarabb célszerű elkezdeni.

A Doctorfit Gerincambulancia Hosszútávú Aktivitási Programjának részeként ajánlja a jógaterápiát!

Mi fog történni az első alkalommal?

Egy szóbeli kikérdezés és egy gyakorlati felmérés történik az első alkalommal, ami alapján összeállításra kerül az egyénre szabott jógaterápiás gyakorlatsor. Ennek időtartama 60 perc.

A jógaterápia díja:

1 alkalom: 15.000.- Ft

4 alkalmas bérlet: 55.000.- Ft

A jógaterápia és ájurvédikus konzultáció helyszíne:

Doctorfit Gerincambulancia

1078 Budapest, Marek József utca 31.

 

Bejelentkezés/időpont egyeztetés:

+36 70 634 0125 és a +36 1 302 5556

Scroll to Top