A 2020-as év meglehetősen megdöbbentő, viszontagságos, hektikus és „felforgató” volt. Ezért a 2021-es évet az ÚJRAKEZDÉS ÉVÉNEK kiáltottuk ki.
Az lekövetkezendő időszakban /április végéig biztosan/ – a testi, lelki, szellemi megújulás tükrében – a dharma, és a jóga szellemisége szerint közösen megújulunk.
Minden héten hétfőn közzétesszük az adott hét iránymutatását, és tanítását, amelyre az adott héten kiemelten figyelmet kell fordítanotok. És ezt követően ezen elvek szerint kell cselekedni.
Reméljük minél többen csatlakoznak kezdeményezésünkhez! 😊
A hét fókuszában a TISZTASÁG áll. A tisztaság külső és belső tisztaságot egyaránt jelent.
Ha esetleg nem képez napi rutinunkat, akkor próbáljuk ki, hogy reggel és este is letusolunk. A reggeli tisztálkodás az éjszaka során kicsapódott méreganyagok eltávolítása végett fontos, míg az esti durva fizikai szennyeződések eltávolításában is segít. Ne feledjük a víz elem tisztító hatását.
A belső tisztaságunkért a bevitt étel-ital minőségére figyeljünk oda. Az előre gyártott, csomagolt, készételek számos olyan adalékot tartalmaznak, mellyel nap, mint nap mérgezzük szervezetünket. Figyeljünk oda, hogy mit eszünk.
Továbbá figyeljük meg, és tudatosan „engedjük el” azon gondolatainkat, érzéseinket, melyek negatív érzelmi töltetet hordoznak. Ilyen pl. a gyűlölet, irigység, féltékenység, harag. Tudjuk, hogy nem egyszerű, de szüntelenül törekedjük rá!
A belső szellemi tisztaságért próbáljátok ki egy rövid (vagy hosszabb) mantra meditációt az alábbiak szerint. Válasszunk egy kényelmes ülő helyzetet – akár a falhoz is támaszhatjuk hátunkat -, érintsük össze mutató-és hüvelykujjunkat minkét kezünkön tenyerekkel felfelé. Mély belégzést követően kilégzéskor rezgessük az OM mantát. Ezt megteheted hangot kiadva, vagy magadban némán zengetve is. Legalább háromszor ismételd meg. Maximum határ nincs, csinálhatod annyiszor, ahányszor jól esik. Ha esetleg más mantrát szoktál rendszeresen vibrálni, azzal is elvégezheted ezt a gyakorlatot.
„A tisztaság (kitartó gyakorlásának köszönhetően a jógi) elfordul saját testének hívságaitól és a mások (testével való fizikai) érintkezésétől.” /YS 2.40/
A megosztásokat köszönjük! Tegyünk közösen a szebb mindennapjainkért! Namaste. 😇 🙏🏻 🕉