Óratípusok

Tóth Zsuzsanna bemutatkozás

Létem értelmének keresése, valamint a mozgásszeretete mindig is része volt az életemnek. Úsztam, futottam, edzőtermekbe jártam főként csoportos órákra 30 éven keresztül, lelki-szellemi érdeklődésemet pedig elsősorban ezzel kapcsolatos könyvek olvasásával elégítettem ki. Aztán találkoztam a jógával, ami teljesen rabul ejtett. Felfedeztem, hogy a jóga tudománya „ALL IN”, azaz MINDEN az EGY-ben. Addig csak kereső voltam, …

Tóth Zsuzsanna bemutatkozás Read More »

Gerincjóga óraleírás

A gerincjóga órák a hatha jóga elemeire épülnek. Az órán a hangsúly a gerinc átmozgatásán, megnyújtásán és megerősítésén van. A fő cél a helyes testtartás kialakítása és megőrzése az életkori és testi adottságok figyelembevételével. Jellemzően lassabb óra, egyszerűbb, könnyen megtanulható ászanákkal és erős gerinc fókusszal. A jógaórákon általánosan jellemző a könnyítés lehetősége, ami a gerincjóga …

Gerincjóga óraleírás Read More »

Kezdő hatha jóga óra

Szombat délutáni 60 perces kezdő hatha jógaóra Manapság az ülő munka, a sok-sok számítógép előtt töltött óra, a stressz, a világban uralkodó bizonytalanságok nagyon káros hatással vannak a szervezetünkre. Ezeket a negatív hatásokat tudjuk ellensúlyozni amikor foglalkozunk magunkkal, a testünkkel és a lelkünkkel is. A kezdő jógaórán a tradicionális hatha jóga elvei alapján alapos bemelegítés …

Kezdő hatha jóga óra Read More »

Hangfürdő – fókuszban a csakrák

A hangtálak Ázsiából származnak, általában 7 fém ötvözetéből kézzel készülnek. Különböző méretük és hangjuk segíti a megérkezést, az ellazulást, a töltődést. Segítenek megpihenni és egy rövid időre letenni a gondokat, problémákat. A szombati hangfürdő alkalmával a csakrákon, az energia központokon lesz a fókusz. Ehhez segítségül hívjuk a tibeti hangtálakat és egyéb intuitív hangszereket, amik segítik …

Hangfürdő – fókuszban a csakrák Read More »

Kismama jóga – bemutatkozás

Kismama jóga A Birthlight kismama jóga rendszer Dr. Francoise Barbira Freedman nevéhez kötődik és célkitűzése, hogy a várandósságot, a szülést és a gyermek első három életévét holisztikus szempontból közelítse meg. Az órák ötvözik a hatha jóga módosított ászanáit, az amazóniai természeti népek ősi, szülést megkönnyítő lágy mozdulataival. Emellett nagy hangsúlyt kap a légzés tudatos figyelése, …

Kismama jóga – bemutatkozás Read More »

Power yoga leírás

Az órán a mobilitás és a teljes test átmozgatása mellett a változatos asanakkal és a gyakorlás intenzitásával a test erő és állóképességét is célzottan fokozzuk. Gyakorlatilag a Hatha-és Ashtanga yoga ötvözete, dinamikus mozdulatok és hosszabb ideig kitartott pózok váltják egymást, izgalmassá és változatossá téve a gyakorlást, miközben saját határainkat feszegetjük és rengeteg kalóriát égetünk el.  …

Power yoga leírás Read More »

Gong meditáció

Mindannyian  a magzati korban megélt alap élményhez, az egységes létezés állapotába vágyunk vissza. Ezt a jól-lét állapotát keressük mindenkor. A gong hangja maga a rezgés, ami az Istenivel, az egység állapotával kapcsol össze. Azonnal kiiktatja a racionális elmét, ami által a test is teljesen megpihen és ebben a mélységes pihentető, nyugodt, relaxált állapotban képes a …

Gong meditáció Read More »

Teréki Tünde bemutatkozás

    Gerincjóga oktató, Yin jóga oktató, Gyerekjóga oktató, Hatha Flow jóga oktató, Kismama és Baba-mama jógaoktató Több éve kezdtem jógázni, különféle irányzatokban kipróbálva magam. Hobbi sportolóként tudatosan kerestem egy olyan mozgásformát, amivel nyújtani tudom megrövidült izmaimat, az elmém lecsendesítése és stresszoldás mellett a mentális egészségemre is hatva. Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy …

Teréki Tünde bemutatkozás Read More »

Otyehel Krisztina bemutatkozás

Dúlaként szívügyemnek tekintem a kismamákkal való törődést. Aktívan kisérek szüléseket. Meggyőződésem, hogy a kismama jóga segíti a várandósság, a szülés majd a gyermekágyas folyamatra az anya testének felkészítését. Csatlakozz a kismamák közösségéhez Nem kell, hogy jógás múltad legyen! Minden mozgásforma áldott állapotodra van szabva. Célom, hogy megszeresd ezt a mozgásformát feltöltődve távozz az óráról. Élvezd …

Otyehel Krisztina bemutatkozás Read More »

Barta Edina bemutatkozás

        A mozgás mindig is fontos és meghatározó része volt az életemnek egészen gyerekkorom óta. Kezdetben a futás, a vívás, voltak azok a tevékenységek, amelyekkel aktívan foglalkoztam. Már gyermekkoromban megismerkedtem a jógával, azonban az élet változatos kihívásai és kötelezettségei sajnos évekre eltávolítottak tőle. A futás igazi szenvedélyemmé vált, amely a mai napig …

Barta Edina bemutatkozás Read More »

Scroll to Top