A 2020-as év meglehetősen megdöbbentő, viszontagságos, hektikus és „felforgató” volt. Ezért a 2021-es évet az ÚJRAKEZDÉS ÉVÉNEK kiáltottuk ki.
Az lekövetkezendő időszakban /április végéig biztosan/ – a testi, lelki, szellemi megújulás tükrében – a dharma, és a jóga szellemisége szerint közösen megújulunk.
Minden héten hétfőn közzétesszük az adott hét iránymutatását, és tanítását, amelyre az adott héten kiemelten figyelmet kell fordítanotok. És ezt követően ezen elvek szerint kell cselekedni.
Reméljük minél többen csatlakoznak kezdeményezésünkhez! 😊
A hét fókuszában a MEGELÉGEDETTSÉG áll.
Először is állj meg egy pillanatra, vess számot mi mindened van. Ha van családod, van hol laknod, van mit enned-innod, egészséges vagy, akkor vedd észre, hogy MINDENED MEGVAN!
Mindened megvan ahhoz, hogy boldog legyél, csupán alkalmaznod kell azt a tudást, ami hozzá segít Téged, hogy valódi boldogságra tegyél szert.
Hozzászoktunk ahhoz, hogy a boldogságot a külvilágból, „hollywoodi filmekből” mintázott ’elvárásokból’ próbáljuk megteremteni, de ez a fajta boldogság ideiglenes. Ennek egyszerű oka az, hogy amire legbelül vágyunk az nem az anyagi világban található. Leginkább nem egy, vagy egy újabb „tárgyra” van szükségünk, hanem valami többre, valami VALÓDI ÉRTÉKRE. Ebből kifolyólag minden, amit az anyagban próbálunk beteljesíteni ezzel a célzattal IDEIGLENES.
Gondolkodj el azon, hogy mi az, ami valóban boldoggá tesz, mi az, amire a szíved mélyén tényleg vágysz. Lehet az egy igazi barát, lelki társ, saját magunkkal való megbékélés, őszinte/tartalmas/odafigyelő családi/partneri élet…bármi, akármi.
Ha rendszeresen gyakorlod a jógát, sportolsz, akkor próbáld megtartani tudatodban, hogy nem kell minden nap az elméd által keltett elvárás szerinti legjobb szintet elérned. Minden gyakorlás más, minden nap más hatások érnek, amire a durva- és finom fizikai tested is reagál. Vedd figyelembe, hogy az adott gyakorlásod/edzésed során mi az aznapi maximum, és elégedj meg az éppen aktuális teljesítményeddel akkor is, ha az nem éppen az, amit életed legjobb formájában tudsz teljesíteni.
De ez nem csak a jóga gyakorlásra vonatkozik, hanem az életed minden területére. Ne hajszold túl magad/családodat/kollégáidat. Elégedj meg azzal, amit az adott napon képes vagy teljesíteni – de valóban tedd oda magad!! – mert különben csalódott, elégedetlen és frusztrált leszel tőle. Ami kihat a hangulatodra, és ez által a környezetedre is.
„Az elégedettség (rendíthetetlen alkalmazásából) felülmúlhatatlan boldogság jön létre.” /YS 2.42/
A megosztásokat köszönjük! Tegyünk közösen a szebb mindennapjainkért! Namaste. 😇🙏🏻🕉