A 2020-as év meglehetősen megdöbbentő, viszontagságos, hektikus és „felforgató” volt. Ezért a 2021-es évet az ÚJRAKEZDÉS ÉVÉNEK kiáltottuk ki.
Az lekövetkezendő időszakban /április végéig biztosan/ – a testi, lelki, szellemi megújulás tükrében – a dharma, és a jóga szellemisége szerint közösen megújulunk.
Minden héten hétfőn közzétesszük az adott hét iránymutatását, és tanítását, amelyre az adott héten kiemelten figyelmet kell fordítanotok. És ezt követően ezen elvek szerint kell cselekedni.
Reméljük minél többen csatlakoznak kezdeményezésünkhez! 😊
A hét fókuszában a LEMONDÁS áll.
A héten válassz valamit, amivel a lemondást tudod gyakorolni.
Ezt sokféleképpen teheted. A lényeg, hogy próbálj meg olyan lemondást végezni, amitől lelkileg fogsz töltődni.
A lemondás lehet:
- Táplálkozással kapcsolatos: ha nem vegetáriánus életmódot követsz, akkor a héten ne egyél húst. Ha vegetáriánus életmódot követsz, akkor a héten ne fogyassz tejterméket. A vegánok próbálják ki, hogy nyersen fogyasztják a gyümölcsöket és a zöldségeket (turmixolt formában, vagy salátának). Vagy böjtölhetsz a héten (pl. léböjt).
- Valamilyen szokásról/beidegződésről való lemondással: keresd meg, mi lehet az a szokásod, beidegződésed, ami nem igazán „hasznos” számodra, és tudatosan számolj le vele. Pl. naponta kevesebb cigarettát szívsz el, vagy kávét iszol meg
- Sport tevékenységgel, jógával kapcsolatos: ha rendszeresen sportolsz/jógázol, akkor iktass be további gyakorlást a hetedbe, akár úgy, hogy minden nap mozogsz/jógázol. Ha pedig rendszeresen gyakorolsz, akkor csinálj plusz gyakorlást, ami lehet légzőgyakorlat, vagy meditáció is.
- Új, építő jellegű napi/heti rutin bevezetése: gondold át, mi legyen az a tevékenység, ami kellemes/hasznos, melyet a szabadidődből ajánlasz fel magadnak, és/vagy a családodnak, közösségednek. Pl. valami újat tanulsz, képzed magad (szakmai továbbképzés, új nyelv tanulása); TV nézés helyett beszélgetsz a pároddal/családoddal
„A vezeklés által elpusztulnak a tisztátalanságok, melynek köszönhetően a test és az érzékek tökéletessé válnak.” /YS 2.43/
A megosztásokat köszönjük! Tegyünk közösen a szebb mindennapjainkért! Namaste. 😇🙏🏻🕉