Jóga ászana mitológia – oroszlán póz

OROSZLÁNPÓZ /Simhasana/ – Naraszimha, Visnu oroszlán megtestesülése

MIT ERŐSÍT? belső tartás, magabiztosság, önérvényesülés

Az istenek mindig azon fáradoznak, hogy egyesítsék a teremtés egészét, míg a démonok folyton arra törekednek, hogy megosszák azt. Ugyanakkor, bár az istenek a szellem tisztaságát vallják, nem nélkülözik a ravaszságot sem, és bár a démonok mindig mesterkednek valamin, nekik is megvannak a maguk erényei. Az idők során számos démon monumentális vezeklést végzett célja eléréséért. Az egyik ilyen démon, egy Hiranjakasipu nevű gőgös és megkeseredett lény a nagy isten, Visnu, a Megtartó esküdt ellensége volt.

Visnu megölte Hiranjakasipu testvérét, és ha ez még nem volna elég, saját fia, Prahláda ezután Visnu híve lett, és mindennap hozzá imádkozott. Hiranjakasipu bosszúszomjában azt vette a fejébe, hogy maga is isteni rangra emelkedik. Mint minden démon, ő is halhatatlanságra vágyott, és azt hitte, ha örökké élhetne, akkor fia őt imádná, nem pedig esküdt ellenségét. Hiranjakasipu ezért Siva imádatának szentelte magát. Évszázadokon át étel és víz nélkül élt, és rendíthetetlen odaadással kántálta Siva szent mantráit, meditált isteni alakján. Végül Sivát megfogta Hiranjakasipu buzgó vezeklése, és megjelent előtte.

-Üdvözlégy Mahadéva, hatalmas Isten! Dicsőség a világegyetem Kéktorkú Pusztítójának! – szólt Hiranjakasipu.

Siva így válaszolt:

– Állhatatos vezeklésedért kiérdemeltél egy áldást, nagy démon. Mondd meg, mit kívánsz, és megkapod! De ne feledd, hogy rád is ugyanaz vonatkozik, mint mindenkire, aki áldást kér: nem kívánhatsz halhatatlanságot.

– Nagy Siva, pedig pontosan ez az a jótétemény, amire vágyom! Mint tudod, az istenek becsaptak minket, és nem juttattak nekünk az élet-elixírből! Ha nem így lett volna, a bátyám még mindig élne.

Siva azonban nem hatódott meg, és így válaszolt:

– Bármit megadok, amit csak kívánsz, kivéve a halhatatlanságot. A démon egy pillanatra elgondolkodott, majd eszébe jutott valami, és arca felragyogott. Elégedetten adott hangot okos kívánságának:

– Ne ölhessen meg engem se éjjel, se nappal, se ember, se isten, se állat, se bent, se kint, se a földön, se a levegőben! Ezt az áldást kérem, nagy Isten.

Siva csillogó szemmel teljesítette a démon kívánságát, majd eltűnt. A démon valósággal elszédült az elégedettségtől és az izgalomtól. Úgy fest, sikerült kicselezte a hatalmas Sivát, és megkapta a halhatatlanságot. Szédítő büszkeséggel, dagadó kebellel tért vissza lakhelyére. Amikor hazaért, meghallotta fia dallamos hangát, amint Visnu szent neveit zengi az otthoni szentélyben az alkonyati ima idején. Újonnan szerzett hatalmától megrészegülve és fia szemtelenségén felháborodva berontott a szentélybe, és félbeszakította Prahlada imáját.

– Hogy merészeled imádni ezt a szánalmas istent? – kiáltotta. – Azért hízelegsz neki, mert halhatatlan? Nos, mától az apád is az! Épp most kaptam meg az áldást Sivától!

Ám Prahláda nyugodt maradt, és így válaszolt:

– Apám, a démonok nem érhetik el a halhatatlanságot. Ez ellenkezik a teremtés rendjével. Bizonyára te is tudod.

– Pimasz vagy és ostoba! Azt kértem az Úr Sivától, hogy senki ne ölhessen meg engem se nappal, se éjjel, se bent, se kint, se ember, se állat, se isten, se a földön, se az égben! Mi kell még a halhatatlansághoz? Visnu már nem nagyobb nálam, ezért azonnal hagyd abba az imádatát, imádj helyette engem!

– Visnu nem pusztán halhatatlan, atyám – erősködött csendesen Prahláda ,- áthatja az univerzumot, ott bújik meg a teremtés minden szegletében. Életem végéig imádni fogom őt, atyám, és neked is ezt kellene tenned.

– Valóban ilyen ostoba vagy, fiam? – kérdezte Hiranjakasipu haragtól remegő hangon. – Visnu mindenütt ott van, igaz? Nos, akkor gondolom, ebben az oszlopban is ott van, ugye?

Csak úgy sugárzott belőle a megvetés. Ám Prahláda nem zavartatta magát.

– Igen, az Úr Visnu ott van az oszlopban is. Ő mindenütt ott van, apám.

Hiranjakasipu dühében megragadta Prahládát a hajánál fogva, az oszlophoz vonszolta, és így kiáltott:

– Nos, akkor üssük a fejedet az oszlophoz, és nézzük meg, hogy Visnu kibújik-e belőle!

Abban a pillanatban, amikor Hiranjakasipu a hűséges Prahláda koponyáját éppen az oszlopnak akarta ütni, a kő is megrepedt, és vakító, lángoló fénycsóva tört elő belőle. A lángból egy rémisztő alak bontakozott ki: félig ember, félig oroszlán. Visnu volt az, Naraszimha valójában megtestesülve: sem teljesen isten, sem teljesen ember, sem teljesen állat, hanem valahol a három között. Megragadta Hiranjakasiput, a küszöbhöz vonszolta- ahol se bent, se kint nem volt -, miközben éppen ment le a nap- nem volt se nappal, se éjszaka. Felemelte a földről, hatalmas karmaival lemészárolta. Ahogy a nap lenyugodott, úgy ért véget Hiranjakasipu rövid ideig tartó halhatatlansága is.

Hiranjakasipu története a rosszul felhasznált energia története. Évszázadokat töltött azzal, hogy megpróbálta felülmúlni és legyőzni Visnut ahelyett, hogy hagyta volna, hogy Visnu őt is megőrizze és megóvja. Prahláda szelídsége keltette életre Visnu legmegtorlóbb inkarnációját, amely alakban habozás nélküli megvédte az ifjút.

Amikor ezt a pózt gyakorlod, kapcsolódj az oroszlánenergia önbizalmához és kecsességéhez, amelyről a pózt elnevezték. Légy bátor, és ne félj megidézni az oroszlán nagyságát a dharmáddal összhangban.