Ashtanga jóga – óraleírás

„Az ashtanga jóga nem más, mint a hatha jóga egy dinamikus változata; gyakorlása során a fizikai testen keresztül hat a spirituális testre. Az első sorozat (yoga chikitsa) hetvenként pózból áll, melynek jó része meglehetősen embert próbáló. A gyakorlás során tisztul a szervezet; a sorozat minden olyan elemet tartalmaz, mely az egészség megőrzéséhez, javításához szükséges.

Különlegessége, hogy a testtartások mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást: napüdvözletek, álló pózok, ülő gyakorlatok, csavarások, erős kiemelések alkotják a sorozatot. Sok-sok előre döntést tartalmaz az első sorozat, mely a testre ható egészségügyi előnyök mellett, alázatra, tiszteletre tanítja a gyakorlót.

Az ashtanga egy igen komplex jógastílus, alapja három dolog együttese: a légzés, a testtartás (ászana) és a tekintet vezetése (drishti).

Hangos, mély légzés kíséri a gyakorlást (ujjayi-légzés), mindezek mellett a bandhák (energiazárak, zsilipek) és a vinyasa-k (mozgás és légzés összehangolása) is fontos szerepet kapnak a gyakorlásban. Az órákon elhangzó szanszkrit mantrák (nyitó- és záró mantrák) egyfajta tiszteletadás a guru, a tanító(k) előtt, valamint segítségük, védelmük kérése, hogy a gyakorlásunk eredményes legyen, és ne okozzon számunkra sérülést.

Közel 10 éve vezetek ashtanga órákat, de hiába a kötött sorozat, nem tudom megunni! Garantálom, hogy minden egyes gyakorlás más és más lesz!

Az órák során mindig figyelemmel kísérem az egyéni fejlődést, tekintettel az esetleges sérülésekre. Lehetőséget kínálok a gyakorlatok könnyített elvégzésére, vagy akár a kihívások megtalálására; ezáltal bátran csatlakozhat teljesen kezdő, de gyakorlott jógázó is az óráimhoz.”

„Nem számít, milyen szép az ászanád, mert a jóga a belső béke iránti őszinte vágy révén fejti ki belső hatásait.” (Kino MacGregor)

Az óráit ajánljuk kezdőknek és haladóknak, a jógastílus szerelmeseinek, azoknak, akik picit dinamikusabb órákra vágynak, akik szeretnék magukat jól érezni matracon és a mindennapokban!

Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Scroll to Top