Teréki Tünde bemutatkozás

 

 

Gerincjóga oktató, Yin jóga oktató, Gyerekjóga oktató, Hatha Flow jóga oktató, Kismama és Baba-mama jógaoktató

Több éve kezdtem jógázni, különféle irányzatokban kipróbálva magam.
Hobbi sportolóként tudatosan kerestem egy olyan mozgásformát, amivel nyújtani tudom megrövidült izmaimat, az elmém lecsendesítése és stresszoldás mellett a mentális egészségemre is hatva.
Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném átadni a tudást és elindulok a jógaoktatói „úton”, ezért elvégeztem a kezdő gerincjóga oktatói képzést.
Mindig kerestem valami olyan feladatot, ahol emberekkel foglalkozhatok egy kötetlenebb környezetben, és megtapasztaltam, hogy a gerincjóga az iroda munka mozgásszervi problémáiban tud segíteni.
Egy évvel később a yin jóga irányába kalandoztam, ahol az elmélyülés, önmagunkkal szembeni elfogadás, és saját határainknak felismerése mellett a harmónia és egyensúly került fókuszba. Ez egy lassú, passzív, meditatív jellegű irányzat. Ezt a képzést a Sarasvati Oktatási Központban végeztem.
Majd egy újabb álmom valósult meg a gyermekjóga képzés elvégzésével. A testi-lelki-mentális jóllét kialakítását nem lehet elég korán elkezdeni. A szülő-gyermek közti kapcsolat harmonizálására és mélyítésére, bármilyen életkorban jól alkalmazható.
Időközben hatha flow oktatóképzéssel is bővítettem tudásomat, ami egy újabb cél volt számomra. A flow jógában mozgásban vagyunk, folyamatos változásban. A flow-ban való áramlás fejlődésre ösztönöz. Megtapasztalhatod, milyen lendületben maradni és milyen a flow élmény állandósága.
Tovább képezve magam – ismét a Sarasvati Oktatási Központban – kismama és baba-mama jógaoktatóként, minden korosztályhoz tudok kapcsolódni, már a mama pocakjában elkezdődhet a jóga gyakorlása. A kismama jóga egy női közösséget hoz létre, ahova jó tartozni, a gyermek megszületése után pedig már 6-8 hetes kortól visszavárja anyát és gyermekét.
A jóga számomra egy misztikum, egy spirituális fejlődési út, egy holisztikus irányzat.
Az út számomra, mások szolgálata, miközben az önfejlesztés és önmegismerés, a folyamatos tudásvágy is kiemelkedő szerepet tölt be az életemben.
A meglévő képesítéseim mellett folyamatosan és tudatosan képzem magam. Jelenleg a jógamesteri diplomámat végzem főiskolai képzés keretein belül.

Hiszek a test, a lélek és a szellem egységében, hiszek a gondolat teremtő erejében!
Hiszek abban, hogy mozogni mindig jó, és szeretettel támogatom a gyakorlókat a jóga útján.

Várlak szeretettel!
Köszönöm a bizalmat!

Jelenleg ilyen óratípusokat oktatok: yin jóga, női jóga, tinijóga, ovis jóga, hatha flow jóga, gerincjóga, resztoratív jóga, jóga nidra, szülő-gyerek jóga
Jógás végzettségek:
2021 Kezdő gerincjóga oktató (Mandala Jógastúdiók)
2022 Yin jóga oktató (Sarasvati Oktatási Központ)
2023 Gyermekjóga oktató (Hoppá jóga)
2023 Hatha Flow jóga oktató (Mandala Jógastúdiók)
2024 Kismama és baba-mama jóga oktató (Sarasvati Oktatási Központ)
2023-tól Jógamesteri főiskolai diploma (Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola – folyamatban)

 

Testem, lelkem otthona!
Női jóga
Nőnek lenni felelősség. Lehetőség. Egy kitüntetett állapot.

▪A női jóga a női minőségre fókuszálva, lecsendesíti az elméd, összhangba hoz a testeddel.
▪Bízva intuíciódban megfigyelheted a belső hangod.
▪A női energiák összekapcsolódnak a jógateremben.
▪A gyakorlás egyensúlyt hoz és harmóniát teremt számodra.
▪A női jóga gyakorlás megengedő, saját ciklusodnak megfelelően merülhetsz bele az áramlásba.
▪A gyakorlatok végrehajtása segít megélni a benned rejlő nőiességet.

Kímélő, befelé figyelős, pihentető gyakorlásra számíts, ahol fókuszban lesznek a női hatású ászanák és gyakorlatsorok, melyek a testi harmóniával, az érzelmi blokkok oldásával teremtik meg személyes egyensúlyodat. Energetikai gyakorlatokkal, mudrákkal és mantrákkal is megismerkedhetsz, miközben lehetőséged nyílik befelé figyelni és meghallani a szív hangját.

Minden nő számára ajánlom, gyere és próbáld ki, ha szeretnél figyelmet és időt szánni magadra, megélni nőiességed vagy épp női problémára keresel támogatást. A gyakorlás kezdő és középhaladó szinten egyaránt ideális.

Légy nyitott és vállald érzelmeidet, ebben a biztonságos közegben nem kell mindig jól lenned.
Merj önmagad lenni, fogadd el és szeresd azt, aki vagy! Neked is szükséged van egy kis időre saját magaddal!

Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Scroll to Top