Puskás Nikolett bemutatkozás

 

Puskás Nikolett vagyok, Hatha-jóga oktató,a mozgás az önismeret és a belső kapcsolódás útját járom én is.🧘
2015-ben költöztem Budapestre, és egy véletlennek tűnő találkozás során beültem egy kundalíni jógaórára. Nem tudtam, mire számítsak, de amit ott átéltem, az máig él bennem: közös mozgás, zengetés, rezgés, jelenlét. Teljesen letaglózott. Akkor valami megmozdult bennem, amit addig nem tudtam szavakba önteni – a jóga először szólított meg igazán.
Mégis, az igazi kapcsolódás csak évekkel később érkezett meg. Egy nehéz időszak után, amikor úgy éreztem, szétestem – kívül és belül is – a jóga lett a kapaszkodóm. Nem csupán egy mozgásforma, hanem útmutató lett számomra. Egy biztonságos tér, ahol újra megtanultam figyelni magamra. Ahol a légzés-mozgás összhangban áramlik így megteremtve a tökéletes harmóniát kívül belül.
Ahol újra hallani kezdtem a belső hangom.🙏
A jóga számomra nem menekülés, hanem hazatérés. Egy lehetőség arra, hogy lecsendesedjek, leföldeljem magam, és kapcsolódjak a valódi énemhez. Ma már tudom, hogy nem kell tökéletesnek lenni, nem kell mindent irányítani. Csak jelen kell lenni – teljes szívvel.
2023-ban végeztem a Selfness Yoga akadémián ahol a autentikus jógatradíciók nyomán tanulhattam meg mit is jelent valójában a jóga.Ezért az óráimat tradicionális hatha stílusban tartom így meg tisztelve a tudást amit az akadémián kaptam.
✨ Azért lettem jógaoktató, mert szeretném másoknak is megmutatni ezt az utat. Térben és időben egy biztonságos helyet teremteni, ahol lelassulhatsz, elcsendesedhetsz, és megtapasztalhatod a jelen erejét.Hogy megtanulj figyelni magadra, hogy újra kapcsolódj a testedhez és befelé tudj figyelni.✨
Hiszek abban, hogy a jóga nem csak gyakorlás, hanem életforma. Egy szeretetteljes, figyelmes út önmagunkhoz – alázattal, kedvességgel, türelemmel. És ha ezzel akár csak egyetlen embernek tudok segíteni abban, hogy közelebb kerüljön önmagához, akkor már megérte elindulni ezen az úton.
Csatlakozz hozzám csoportos óráimon és tapasztald meg a teljesség erejét!🫶

Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Scroll to Top