Lélegezz

Mit tudhatunk meg a jóga szentírásokból a légzésünkről?
A fordítás, miszerint pránájáma‒légzőgyakorlat nem adja át a folyamat lényegét, de nincsen rá jobb szó. Két részből áll: prána, mint energia, életlevegő, vagy életfontosságú lélegzet, és ájáma mint nyújtás, kitágítás, szabályozás. Amikor a jógi légző‒gyakorlatot végez, akkor célja nem (csak) a gázcsere, hanem a prána áramoltatása. A Hatha Jóga Pradípiká azonban óvatosságra int: „Mint ahogyan az oroszlánt, az elefántot és a tigrist csak rendkívüli óvatossággal lehet megszelídíteni, a pránát is csak lassan lehet az ellenőrzésünk alá vonni annak mértékében, ahogyan ezt saját képességeink és testi korlátaink engedik. Máskülönben az megöli a gyakorlót.”

A légzés hosszának és intenzitásának megváltoztatása, a test két oldala közti különbségtétel, a légzésvisszatartás, mind részei a pránájámának, és a stressz oldásában különösen hasznosnak bizonyul.

A jóga szempontjából az elme és a légzés elválaszthatatlan. Az érzelmi izgatottság megváltoztatja a légzést, de a légzés megváltoztatásával befolyásolható az érzelmi izgatottság.

Fizikai szempontból vizsgálva, a test minden egyes belégzésünkre sejtszinten, szervszinten készenléti állapotba kerül (szimpatikus idegrendszeri hatás), minden kilégzésünk pedig egyfajta relaxációnak tekinthető (paraszimpatikus idegrendszeri hatás), amikor is az egész test pihen.

Vagyis a belégzés és a kilégzés hosszának a megváltoztatása a kilégzés javára nyugtató hatású. Ezt a hatást lehet még fokozni azáltal, hogy a kilégzés után egy rövid időre megszüntetjük a belégzést. Ezeknek az arányoknak lehet mértékegységet is adni, és lehet a jólesőség határait kitapogatni anélkül, hogy előre meghatároznánk, hogy meddig tartson a belégzés, és meddig a kilégzés és a szünet, hogy a bal orrlyukunkon elnyújtjuk a kilégzést (paraszimpatikus) a jobbon pedig a belégzést (szimpatikus).

É. Nagy Zsófi